Rezsicsökkentés: Tetőablakcserével jelentősen csökkenthető a fűtésszámla

A nemrégiben bejelentett, rezsivel kapcsolatos változások következtében a családokban központi téma lett, miként tudnak a jövőben a költségeiken, leginkább a villany- és gázfogyasztásukon spórolni. Mivel a gáz ára jelentősebb mértékben emelkedik augusztus 1-jétől, így a korszerű fűtési megoldások, illetve az épületek hőmegtartó képességének javítása kiemelkedően fontossá, halaszhatatlanná vált.

Természetesen a rezsicsökkentés szempontjából a fűtési mód szerepe nem elhanyagolható, ám ahhoz, hogy valódi eredményt érhessünk el egy modern, akár alternatív energiára, akár más technológiára épülő rendszerrel, először is arról kell gondoskodnunk, hogy a megtermelt hő a házban maradjon, ne szökjön ki sem a szigeteletlen falakon, sem az elavult nyílászárókon.

„A tetőtéri ablakokra sajnos nagyon kevés figyelmet fordítanak, sokan nincsenek tisztában a helyes karbantartásukkal, és azzal sem, milyen gyakran van szükség a lecserélésükre. A tetőablakcsere nagy volumenű és drága beruházásnak tűnik, azonban érdemes mérlegelni, hogy általa a következő évek, évtizedek során mennyi fűtési költséget spórolhatunk meg” – tájékoztatott Tóth Gergely, a családi vállalkozásként üzemelő Tetőablak.hu ügyvezetője.

Egy tetőablak sem örök életű!

Egy házat jó esetben nagyon hosszú időre, évtizedekre terveznek, ezért jellemzően a jelenleg ismert legmodernebb technológiákat alkalmazzák az alapanyagok és egyéb elemek kiválasztása során. Ez azt jelenti, hogy a falak már többnyire hőszigeteltek, és a nyílászárók is két- vagy háromrétegű kivitelben kerülnek beépítésre. Azonban ez a trend még nem olyan régen indult el. 30-40 évvel ezelőtt még egy építkezés során nem volt szempont sem a hőszigetelés, sem az energiatakarékosság.

„Az akkoriban használt nyílászárók, tetőtéri ablakok már a beépítés pillanatában rossz minőségűek voltak, hiszen a hőleadásuk lényegesen nagyobb, mint a napjainkban forgalmazott tetőablakoké, és ezen az idő csak tovább rontott. Ráadásul a tetőablakok, elhelyezkedésükből kifolyólag, sokkal inkább ki vannak téve az időjárási elemeknek is, mint a homlokzaton található ablakok. Tetőtéri ablak választásánál számolni kell azzal, hogy nagyjából 20-25 év az élettartamuk, ami megfelelő, alapos karbantartás mellett akár 30-35 évre is kitolható. Azonban, ha már nem záródik megfelelően, résein „süvít be a szél”, nem érdemes halogatni a cseréjét, mert amit látszólag a beruházáson megspórolunk, azt elköltjük a fűtésszámlába ágyazva” – hívta fel a figyelmet a szakember.

Fa vagy műanyag?

A tetőtéri ablakok anyagukat tekintve két fő típusba sorolhatók, készülhetnek fából vagy műanyagból. Hőszigetelés szempontjából mindkét módozat egyformán megfelel az elvárásoknak, de míg a műanyag változatok gyakorlatilag gondozásmentesek, a fakeret 4-6 évenként újralakkozást igényel.

VELUX GLU, GGU tetőtéri ablak metszete

„Fürdőszobákba mindenképpen a műanyag megoldásokat ajánlanám, azoknak is, akik az esztétikum miatt ragaszkodnak a fához. Korábban a megrendelők nagy része a természetesebb hatást keltő fa nyílászárókat részesítette előnyben, azonban ez a tendencia megfordulni látszik, ma az ügyfeleink 80%-a már praktikus műanyag tetőablakokkal kívánja ellátni otthonát” – fejtette ki Tóth Gergely.

A Tetőablak.hu ügyvezetője hangsúlyozta, hogy a régi, elavult tetőtéri ablakokat leginkább háromrétegű kivitelre érdemes cserélni, mert azoknak 2-3x hatékonyabb a hőszigetelése, ezáltal magasabb összeget lehet velük a fűtésszámlán spórolni.

Extra hővédelem a rezsicsökkentés érdekében

Csapatával az elmúlt 10 évben több mint 3500 ablakot építettek be. Tapasztalataik alapján a következő fortélyokat osztotta meg velünk – ezek segítségével tovább növelhetjük a hatékonyságot. Ilyen például az, hogy a régi ablak kiemelése után annak környezetét is érdemes újra szigetelni, így megteremtve az új elem számára a hőmegtartást segítő környezetet. Szintén jelentősen hozzájárulhat a célunk eléréséhez, ha a tetőablakot kívül redőnnyel, belül pedig úgynevezett energiarolóval látjuk el. Míg a redőny télen-nyáron segít a tetőtérben kellemes hőfokot biztosítani, és az ablaküveggel együttműködve hőpajzsot képez, ami a meleg levegőt bent tartja, az energiarolónak télen, a hőmegtartásban van lényeges szerepe.

„Akinek a lehetőségei engedik, érdemes még az idei évben elvégeztetni a tetőablakcserét. Egyrészt azért, mert az arra jogosultak 2022-ben még biztosan igényelni tudják a felújítási támogatást, másrészt azért, mert akárcsak más területeken, itt is rohamosan emelkednek az árak. Korábban nem tapasztalt módon, idén már kétszer emeltek árat a gyártók, és kiszámíthatatlan, hogy mikor lesz újabb áremelés” – avatott be Tóth Gergely.

Ez a cikkünk az alábbi médiumokban jelent meg 2022 szeptemberében:

Rezsicsökkentés tetőablak cserével

  • toth-gergely
  • A cikk szerzője: Tóth Gergely

    Gergely a Tetőablak.hu szakmai vezetője. Szakterülete a tetőtéri ablakok beépítése és cseréje. Amennyiben segítségre van szükséged, keresd bátran.
    Üzlet és bemutatóterem: 2132 Göd, Attila utca 21.

    Kérem a segítséget

Még több tetőablak blog

    • #pénzvisszafizetés   #Tetőablak akció   #VELUX

      VELUX akció 2025 – akár 30000 Ft ablakonként!

      Ha régi tetőtéri ablakod már nem zár jól, párásodik, vagy egyszerűen csak ideje lenne megújítani, akkor most itt a legjobb alkalom a cserére. A VELUX országos pénzvisszatérítési akciót hirdetett, amelyben akár 30 000 Ft visszatérítést kaphatsz minden újonnan vásárolt tetőablak után.És ami a legjobb: a tetőablak.hu-nál megvásárolt termékek is részt vesznek az akcióban!

    • #tetőablak nagyker   #tetőtéri ablak nagyker

      Tetőablak nagykereskedés - 5 márka egy helyen

      A tetőablak.hu nemcsak lakossági ügyfeleknek kínál megoldásokat, hanem az ország egyik legnagyobb tetőablak nagykereskedéseként a kivitelezők és tetőablak beépítők számára is. Legyen szó családi ház felújításáról vagy nagyobb generálkivitelezésről, nálunk mindent egy helyen beszerezhetsz: tetőablakokat, kiegészítőket és a beépítéshez szükséges anyagokat.

    • #akció   #redőny   #VELUX

      VELUX redőny akció 2025 – kedvezményes felszereléssel

      Nyáron nincs bosszantóbb annál, mint amikor a tetőtéri szoba pillanatok alatt felforrósodik, és hiába szellőztetünk, a hűvös sehol. Egy jól megválasztott redőny ilyenkor aranyat ér! Most ráadásul a VELUX alumínium redőny nemcsak hatékony hőség elleni pajzsként szolgál, hanem akciónk keretében kedvezményes felszereléssel lehet a Tiéd!

logo