Mikor zajlik és miért fontos a leltárazás, raktározás?

Ahogy minden cég, úgy mi is eleget teszünk a törvényben meghatározott kötelezettségünk, és amikor eljön a leltározás ideje, átnézzük a tetőablak készleteinket. Lássuk, miért fontos ez, illetve fussuk végig, hogyan zajlott nálunk az év vége és 2023 eleje leltározási szempontból.

Az éves leltározást törvény írja elő a cégeknek, de számunkra is fontos és hasznos folyamat, bár meg kell hagyni, azért elszöszölünk vele. Ezért mi ezt két ünnep között zavartuk le, amikor mondjuk az ajánlatkérések ugyanúgy özönlenek hozzánk, mint az év bármely másik időszakában, de karácsony és szilveszter közt nem mentünk ki házhoz, egyik régi vagy új ügyfelünkhöz sem. 

Maga a raktározás egyébként az éves beszámoló fontos része is. Ilyenkor húzunk mi is egy vonalat: ebből látjuk, hogy „pluszos vagy mínuszos” volt-e a cég az adott évben. Nem mindegy például, ha kiderül, hogy mondjuk 20 millió forintnyi összeg áll a raktárkészletben, és nem is tudunk róla. Ezeket ki kell pörgetnünk időben. 

A tetőablakok leltárazása az áttekintés és a korrekció időszaka is

Továbbá ilyenkor derül ki az is, hogy az egyesével ellenőrzött készlet és a gépi készlet párhuzamban van-e egymással. Ilyenkor korrigálni kell, pontos leltárlistát kell csinálnunk – ezt szintén törvény írja elő.

Tetőablak leltár

Hogy alakult az év végi leltározás nálunk?

Az év végi leltározást december 30-án pénteken befejeztük, január 2-ára csak a gépi és a valós készletellenőrzés maradt. Január 3-tól kezdtük el készíteni az ünnepek alatt beérkezett tetőablakcsere árajánlatkérésekhez az ajánlatokat, január 5-től pedig elindultak a 2023-as év első tetőablakcseréi. Sokan azt hiszik, ez egy tavasztól őszig végezhető munka, de télen is lehet tetőablakot cserélni, erről itt https://tetoablak.hu/lehet-telen-tetoablakot-cserelni írtunk bővebben.

Te is szeretnél tetőablakot cseréltetni? Akkor azt javasoljuk, hogy kérj ajánlatot https://tetoablak.hu/tetoablak-beepites-csere minél előbb, mert a naptárunk gyorsan telik, és szezonban már csak egy-két hónapos határidővel tudunk új munkákat vállalni.

  • toth-gergely
  • A cikk szerzője: Tóth Gergely

    Gergely a Tetőablak.hu szakmai vezetője. Szakterülete a tetőtéri ablakok beépítése és cseréje. Amennyiben segítségre van szükséged, keresd bátran.
    Üzlet és bemutatóterem: 2132 Göd, Attila utca 21.

    Kérem a segítséget

Még több tetőablak blog

    • #akció   #redőny   #VELUX

      VELUX redőny akció 2025 – kedvezményes felszereléssel

      Nyáron nincs bosszantóbb annál, mint amikor a tetőtéri szoba pillanatok alatt felforrósodik, és hiába szellőztetünk, a hűvös sehol. Egy jól megválasztott redőny ilyenkor aranyat ér! Most ráadásul a VELUX alumínium redőny nemcsak hatékony hőség elleni pajzsként szolgál, hanem akciónk keretében kedvezményes felszereléssel lehet a Tiéd!

    • #Roto   #Tetőablak akció

      Tavaszi felfrissülés Roto tetőablak akcióval 2025

      Tavasz van, végre hosszabbak a nappalok, egyre többet süt a nap – ilyenkor pedig különösen jól jön, ha tetőablakaink nemcsak szépek és praktikusak, de az árnyékolásuk is tökéletesen működik. A Roto most egy olyan tetőablak akcióval rukkolt elő, aminek garantáltan örülni fog mindenki, aki felújítás vagy építkezés előtt áll!

logo